KÖRÖMVIRÁGTEA


A körömvirágot már a középkorban elismerték gyógynövényként, amelyet májjal és epehólyaggal kapcsolatos panaszok, valamint alhasi fájdalom ellen alkalmaztak. A vízgyógyászat híres specialistája, Sebastian Kneipp a vérkeringés javítására és sebgyógyításra ajánlotta. A benne lévő jelentős mennyiségű hatóanyagnak köszönhetően a körömvirágteát gyakran univerzális orvosságként tartják számon. sikeresen kezelhetők vele a kelések, a pattanásos bőr, a fagysérülés, a sebek és az égési sérülések, a fekélygyógyteás borogatással és átmosással elősegíthetjük a sebek gyógyulását és az új sejtek képződését.

A körömvirág-forrázat egyúttal javítja az étvágyat és csillapítja az emésztési zavarokat: védőbevonatot képez az emésztőrendszer nyálkahártyáján, serkenti az epetermelődést. Izzasztó hatásánál fogva enyhíti a megfázás tüneteit, görcsoldó tulajdonságának köszönhetően pedig csökkenti a menstruációs fájdalmakat. A körömvirágteát rendszerint az allergiások is jól tolerálják.

FORRÁZAT

Két kávéskanál felaprított, szárított körömvirág-virágzatot forrázzunk le 2 dl lobogva forró vízzel, majd meleg helyre téve hagyjuk állni 10 percig. Ha firss virágból készítjük a forrázatot, mindenekelőtt alaposan nézzük át egyenként a virágfejeket, mivel gyakorta bújnak meg bennük kisebb rovarok. Tartsuk szem előtt, hogy gyógyászati célokra kizárólag a narancsszínű virágok alkalmasak.




Gyógyító hatás: A körömvirág a benne található szaponinoknak, növényi nyálkának és flavonoidoknak köszönheti sebgyógyító tulajdonságát. A szalicilsav és az illóolajok baktériumölő hatást fejtenek ki, ezzel csökkentik a bőrsélüléseken át a szervezetbe jutó fertőzéseket. A karotinoidok semlegesítik a sejtekben lévő szabad gyököket, ezáltal rákmegelőző hatásúak.

Gyógynövény-tinktúra

A körömvirág-tinktúrában különösen erősen mutatkoznak meg a növény jótékony tulajdonságai. Öntsünk fel 20 g virágszirmot 100 g 40%-os alkohollal, majd tegyük félre 14 napra. Szűrjük át. A tinktúrát a sebes, fekélyes területek környékén paskoljuk a bőrbe. Borogatás készítéséhez a tinktúrát hígítsuk vízzel. A belsőleg alkalmazott oldat erőteljes görcsoldó.

Felhasználás allergiagyanú esetén

Rendszerint jól tolerálják a körömvirágteát az allergiára hajlamos emberek is. A biztonság kedvéért először végezzünk allergiatesztet az alkarunkon. Amennyiben nem jelentkezik allergiás reakció azután, hogy a forrázatot a bőrünkre kentük, nyugodtan fogyaszthatunk körömvirágteát.

FELHASZNÁLÁS

- Borogatás véraláfutásra - Nagy véraláfutásokat okozó sérülések esetén segítséget nyújt a körömvirágos borogatás. A beteg bőrfelületet borogassuk naponta 2-3 alkalommal 15-30 percig, amíg nem áll be javulás. A frissen elkészített forrázatba mártsunk kendőt, kissé csavarjuk ki, majd tegyük közvetlenül a véraláfutásra. Az egészet tekerjük be alufóliával.

- Tinktúra tyúkszem ellen - A tyúkszem, a szemölcs és a bőrkeményedés eredményesen kezelhető körömvirág-tinktúrával. Naponta többször kenjük át vele az érintett testrészt. A körömvirág hatóanyagai felpuhítják az elszarusodott bőrt, és elősegítik a hámsejtképződést.

- Rendszertelen és fájdalmas menstruáció esetén - A körömvirág jótékony hatású vegyületei védelmet nyújtanak a nyálkahártya számára, oldják a méhizomzatban fellépő görcsöket, ezáltal csillapítják a menstruációs panaszokat. A menstruáció kezdete előtt egy héttel mindennap háromszor igyunk meg egy csésze teát étkezés előtt.

- Érbetegségek és érfalgyengeség ellen - A körömvirág serkenti a vérkeringést, továbbá erősíti az érfalakat. Érbántalmak, végtagokban jelentkező vérellátási zavarok és kötőszövetgyengülés esetén a panaszokat napi 2 csésze tea fogyasztásával enyhíthetjük.

GYÓGYNÖVÉNYKEVERÉKEK

Menstruációs görcsök oldására

- 30 g körömvirág-virágzat
- 30 g palástfű
- 20 g orbáncfű
- 20 g rozmaringlevél

A keverékből készült főzet serkenti a méhnyálkahártya vérellátását és oldja az alhasi görcsöket.

A gyomornyálkahártya makacs gyulladás esetén

- 30 g körömvirágzat
- 30 g libapimpó
- 20 g kamillavirág
- 20 g édesköménymag

A tea csillapítja a gyomorgörcsöket, védőréteggel vonja be a gyomornyálkahártyát, valamint fokozza az epetermelést.

Kiütésekre

-30 g körömvirág-virágzat
- 30 g csalánfű
- 20 g gyermekláncfű, gyökérrel együtt
- 20 g vadárvácska-virág

Ez a keverék serkenti az anyagcserét. Tisztítja a vért, és szebbé varázsolja a bőrt.

ÉRDEMES TUDNI

Foghúzás után vagy fogínyssorvadás kezelése során sokat javíthatunk az ínyünk állapotán, ha körömvirágteás szájvízzel öblögetünk. A kezelés a fájdalmat is csökkenti.

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

111

lap tetejére

222

lap tetejére

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

CITROMFŰ TEA

FEKETE KÖMÉNY - Nigella sativa

HÁZI KENDER - Cannabis sativa

GYÓGYÍTÓ VIRÁGOK