LEVENDULA - Növény termesztés

- Kertünk gyógyszertára -

Lavandula angustifolia

Bizonyítottan csökkenti a bélrendszerben bekövetkező, túlzott mértékű erjedést.

A levendula az árvacsalánfélékhez tartozó évelő növény, amelynek kékeslila apró virágai kellemes illatot árasztanak. Őshazája a napsütötte dél-Európa, ahol ipari mennyiségben és kiskerti körülmények között egyaránt termesztik. A levendulát korábban mindössze fürdővíz illatosításához használták.
A 11. században szerzetesek révén került át az Alpok túlsó oldalára, így északon is elterjedhetett. A 16. században már Angliában is termesztették, ahol akkoriban hatalmas kiterjedésű levendulamezőkről gyűjtötték be az illatszerek és parfümök alapanyagát. A növény virága és levele nyugtató és görcsoldó, valamint szélhajtó hatású illóolajat tartalmaz. Depresszió esetén a levendula javítja a hangulatot. Fertőtlenítő tulajdonsága a szájüreg és a torok gyulladásainak kezelésénél hasznosítható.

TALAJ/TERMESZTÉS

Napsütötte, meleg helyen fejlődik.
Félcserjeként a száraz, mészköves talajt kedveli.
Elhelyezéstől fügően 30-80 cm magasra nő.

VII,VIII, IX

Levele egész évben szedhető. Virágát júliusban és augusztusban gyűjtik be, nem sokkal a virágnyílás előtt.
A Népszokás szerint a Szent Iván-éjen szedett levendulát varázserejű növénynek tekintették. Egyes dél-európai régiókban még ma is hatásos szernek tartják szemmel verés ellen, illatos virága az egyik növényi Szűz Mária-szimbólum.




Jellemzők: a levendula évelő cserjeféle, erősen fejlett karógyökérrel. Ezüstszürke, molyhos leveleinek széle hátrahajló. Kékeslila virágai a hosszú szár tetején virágzatba rendeződnek. A levendulamag leginkább egy hosszúkás, csillogó dióbélre emlékeztet.

GONDOZÁS

A talajt rendszeresen lazítsuk fel, a gyomokat tépjük ki. A levendula csodásan virágzik majd, ha a talajt atavaszi időszakban komposzttal gazdagítjuk. A növénynek sok napsütésre van szüksége, ezért a déli fekvésű lankákon fejlődik al egjobban. Aszályos időszakban érdemes kicsit megöntözni. A levendula nem tűri jól, ha vízben kell állnia, ezért gondoskodjunk a felesleges víz elvezetéséről. Hűvösebb éghajlatú területeken ősszel szórjuk le száraz fenyőtűvel, hogym egóvjuk a fagytól. Még ha a föld feletti része megfagy is, tavasszal könnyen fejlődni kezd a gyökérről, bár ez esetben sajnos satnyább virágokat hoz majd.

GYŰJTÉS ÉS FELDOLGOZÁS

A friss levelek egész évben szedhetők. Gyógyászati célból történő hasznosításra és szárításhoz közvetlenül virágzás előtt metszik le a hajtások végét, ezeket csokrokba kötik, majd szellős, de elsötétített helyen felakasztják. A szárított virágokat és leveleket elkülönítve, gondosan lezárva tároljuk.

FELHASZNÁLÁS

A friss leveleket saláták fűszerezésére használhatjuk. A levendulavirágból szirup készül, amely kiválóan kiegészíti az édes fogásokat. A szájüreg és a torok levendulaolajos oldattal való öblögetése csillapítja a gyulladást. Az illóolajjal azonban óvatosan kell bánni, mivel túladagolása gyomorirritációt okozhat. A levendulát külsőleg gyakran használják lazító hatású, elalvást könnyítő fürdő készítéséhez. A levendulatinktúra izomgörcs és fejfájás helyi kezelésére alkalmazható. A virágokból készített tea enyhíti a gyomorporoblémákat és az émelygést, vlamint a depresszió tüneteit.

HOGYAN TERMESSZÜK?

Levendulapalántát és kifejlett, virágzó cserepes növényt kertészeti szaküzletben vehetünk.  Napsütötte erkélyen kitűnően fejlődik. Nyáron cserépbe vagy virágládába kell átültetni. A levendulát télen világos ablak közelébe ajánlott tenni. A növény magról is könnyen szaporítható otthoni körülmények között. A kertészeti üzletekben beszerezhetünk gyorsan csírázó magokat, amelyeket a lehető legrövidebb időn belül felhasználunk. A keményebb héjú levendulamagok nem minden esetben kelnek ki. A fagyálló változatokat növemberben vethetjük, közvetlenül a talajba.

TERMESZTÉS

1. Februárban a magokat nagy edénybe szórjuk a vetőfölddel együtt. A tetejére vékony rétegben földet terítünk, amit enyhén lenyomkodunk. A csírázásig - amihez 2-3 hétre van szükség, kb. 20°C-os hőmérsékleten biztosítunk egyenletes páratartalmat.
2. A növényt a csírázást követően hűvös helyre (kb. 10°C) állítjuk. A megfelelő fejlődéshez sok fényre van szüksége.
3. Amikor a növény eléri a 3-5 cm-es magaságot, ültesük át kisebb cserébe. A palántákat májustól júniusig ültetjük ki egymástól 30-40 cm távolságra az előkészített virágládákba vagy a kertbe. Az első évben félig visszametsszük, hogy szép bokorrá fejlődjenek.

SZAPORÍTÁS

A levendulát az őszi vagy a tavaszi időszakban tőosztással szaporíthetjuk. A növényt alaposan megöntözzük, majd óvatosan kiássuk, és két órára vízbe állítjuk. Ásóval 2-3 részre osztjuk, ezután az egyes növényeket óvatosan behelyezzük a komposzttal átforgatott talajba. Fontos, hogy a növényeket rögtön ezután megöntözzük. Dugványozással történő szaporítás esetén júniustól vághatunk le kb. 7 cm hosszú hajtásokat a levélhajtás alól. Gyökereztető készítménnyel történő kezelés után ezeket tőzeg és homok keverékével töltött cserepekbe ültetjük. Rendszeres öntözzük. A dugványok 18-20°C hőméréskleten, sok napfény mellett fejlődnek a leggyorsabban.

ÉRDEMES TUDNI

A levendulát virágzás után metsszük vissza, hogy sűrű, tömött bokrokat kapjunk. Rendszeres visszametszéssel meghosszabbíthatjuk az élettartamát.



balatonriviera.hu

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

111

lap tetejére

222

lap tetejére

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

CITROMFŰ TEA

HÁZI KENDER - Cannabis sativa

BABÉRLEVÉL - Lauri folium

GYÓGYÍTÓ VIRÁGOK